Az óvodapedagógia nem egyszerű adaptálással nyerhető a pedagógia tudományából. Ennek oka, hogy az óvodás gyermek nem kicsinyített felnőtt, akire érvényes lehetne minden általánosan kimondott nevelési elv és törvényszerűség. Speciális elvek és törvényszerűségek érvényesek erre a korosztályra.
Így életkori sajátosságai, érési ütemének sajátos volta és szórása sajátosan óvodás gyermekre érvényes nevelési modell életre hívását kényszeríti ki az óvodai nevelés gyakorlatában.
Az általam megfogalmazott nevelési modell elemei kapcsolatba hozhatók a XX. századi nevelési felfogásokkal és irányzatokkal, de teljes rendszere nem felelhet meg egyiknek sem.
Ha a körülhatárolt normákat, szabályokat életszerű helyzetekben, életszerű körülmények között közvetítjük, akkor az így megszerzett tapasztalatok tudatosodnak a gyermekben, saját véleményt alakot azokról, azok tartalmáról, így ezeket belátása alapján érdemes lesz követnie.
Az életközeliség olyan tanulási tér, ahol a gyermek aktív, produktív lehet, ahol nem válik külön a tanulás és a nevelés. Nincsenek külön foglalkozási ágak – csak az ÉLET –, az adott gyermek adott körülmények között folyó élete. Így éljük az óvodai mindennapok életét, miközben átöröklődik kultúránk, - nem pedig cserepekből (foglalkozási ágakkal) állítjuk össze azt.
Példaként hozhatnám a köszönés illemtudását. Ennek az értékes viselkedésnek elsajátítása esetleg egy piaci látogatás, vásárlás alkalmával utánzással is beépülhet. Ilyenkor az életszerű helyzetben átélt élmény maradandó és könnyen felidézhető nyomot hagy a gyermekben.
Nyilván gazdag variációs lehetőségek lehetnek még. Így például játékhelyzetben vendégvárás-érkezés során, vagy a reggeli érkezéskor mutatunk példát, ezek is gyors eredményre vezethetnek.
Nem eredményes viszont a magyarázgatás, a figyelmeztetés, a követelés, az elvárásra való hivatkozás, esetleg elmarasztalás az óvodás gyermek esetében. Ezek nem hatékony módszerek, mert ilyenkor a későbbiekben nem az átélt tapasztalat vonzó volta kelti fel az igényt a helyes viselkedésre.
Vagyis: „A gyermekek a büntetésből csak azt tanulják meg, hogy mindig az erősebbnek van igaza.” (Ranschburg Jenő)
A fenti példák természetesen átvihetők más normák, szabályok, viselkedésformák beépülésére is, de sikeres a műveltséganyag átadásában is.
Álljon itt arra is egy példa. Jelen esetben legyen ugyanúgy a vásárlás életszerű helyzetében. Ekkor például alkalom nyílik a számlálásra, az elvételre, a hozzáadásra, az ugyanannyivá tételre, amikor is rögződhetnek a több-kevesebb-ugyanannyi, a sok, a kevés, a maradék, a semmi kifejezések tartalmai.
Tehát: „A gyermek abból okul leginkább, amit maga lát, maga tapasztal és figyel, nem pedig attól lesz értelmes, ha elhiszi nevelője magyarázatát.”
A széles tevékenységrepertoár felkínálása a gyermek számára, amely alkalmat ad arra, hogy megtapasztalja, s akár be is gyakorolja az értékes magatartásformákat. A választás lehetősége pedig egyben a tevékenység iránti motivált állapot biztosítéka is.
A fent közölt példa erre is vonatkozik, hiszen ott az udvarias viselkedés illemszabályai értékes magatartásformájának alakítását többféle tevékenység során tapasztalhatja meg a gyermek. Ezek a tevékenységek például: a vásárlás, ezen belül a köszönés, kérés, alku, fizetés; vagy a vendégvárás során az érkezés, a terítés, a leültetés az asztalhoz, stb.
Ezekben a tevékenységekben választása alapján vesz részt. Lehet, hogy csak megfigyelő, szemlélő, de lehet az is, hogy ő a tevékenységet végző. Mindegyik alkalmas azonban arra, hogy az átélt tapasztalatok segítségével a maga sajátos módján az értékek beépülését elősegítse.
A példa legyen most az ajándékozás köréből. Az összegyűjtött kincsekből bárkinek készíthet ajándékot, aki kedves neki, vagy akinek örömet akar szerezni. Majd ő kiválasztja, kinek készíti. Ez az ajándék készülhet termésekből, levélből, rajzolással, festéssel, batikolással, agyagozással stb. Amennyiben megbeszéljük, hogy kinek szeretne ajándékot készíteni, lehet a megbeszélés és a kínálat tárgya a „miből” és a „mit” kérdése is. Bizonnyal aktívan vesz részt majd benne, hiszen az az ő döntése, és az az ő alkotásának eredménye.
„A kisgyermek fejlődésének szabadsága nem azt jelenti, hogy egyszerűen magukra hagyjuk, hanem, hogy segítő szeretettel emeljük köré a megfelelő környezetet… Minél tökéletesebb a környezet, annál kevesebb beavatkozásra van szükség a felnőtt részéről…. Arra kell törekedni, hogy a gyermek mindent, amire képes, önállóan el is végezzen.” (Maria Montessori)
Amennyiben nem adjuk meg a kellő szabadságot a gyermeknek, sohasem tudjuk meg, tud-e élni vele. S ha élni tud szabadságával, megtapasztalhatja saját kompetenciáját, s fejlődhet ezáltal önbizalma is.
„Az ismeretlen megismerési vágya, az új megismerésének kiindulópontja a csodálkozás. Minden érdeklődés az érzelmekben gyökeredzik.” (Platon)
Miután a tanulás individuális folyamat, így senki sem képes belőle átvállalni semmit. Tehát, csak ha a gyermek maga járja végig a tanulás folyamatát, akkor tudja megtapasztalni, átélni, megérteni, beépíteni a kívánt tartalmat.
Nem mindegy azonban, hogy ez a folyamat motivált állapotban történik, vagy motiválatlan állapotban. Ha igen, akkor mélyebb a bevésés, egyszerűbb és gyorsabb a beépülés, könnyebb a felidézés. Ha nem motivált a gyermek benne, mindezt érdektelenül éli meg, így a beépülés, a megtartás fakóbbá válik, és a felidézés is nehezebb.
Álljon erre is egy rövidke példa: Tudjuk, hogy az a gyermek, aki az autókat kedveli, gyűjti, sokat tud róluk, szívesebben számlálja meg az autókat, mint a virágok szirmát, ha az nem tartozik érdeklődési körébe. Igazítsuk hát hozzá a bánásmódunkat. A jelen esetben a tapasztalatszerzést elősegítő eszközöket hordozták az érdeklődés tárgyát.
De nem csak az eszközök igazíthatók a gyermek érdeklődéséhez, hanem a tapasztalatszerzés témája is, (pl.: vendégvárás, baba-szépségverseny, süteménykészítés, levélsöprés, terepasztal készítése …stb.); vagy a tartalma (az előző témák esetében a megvalósulás tartalma, menete); vagy a társak, akikkel a tapasztalatszerzés végbe megy; de akár a szervezés módja (pl.: kötetlen, kirándulás, a tapasztalatszerzés helye …stb.) is; vagy a közvetítés csatornája (vizuális, manipulatív, auditív …stb.); vagy a módszerek (beszélgetés, megfigyelés, kísérletezés …stb.) is.
Ha – mint tudjuk -, az érdeklődés adott terület iránti vonzódást jelent, ami egyben a megismerésre (tanulásra) vonatkozó motívum is, akkor ennek következtében a személyiség megismerő, cselekvő és emocionális irányultsága a valóság azon tárgya vagy jelensége felé megkülönböztetett figyelmet indukál. Ezáltal a tanulás eredményesebbé válik.
„A gyermeket nem motiválni kell, hanem motiváltságát ébren kell tartani.” (Freinet)
„Minden pedagógia hamis, amely nem elsősorban arra a személyre támaszkodik, akit nevel, annak szükségleteire, legbensőbb énjére.” /Freinet/
A gyermekben jelentkező szükségletek őt kielégítésre ösztönzik. Ezeknek a szükségleteknek jól látható megnyilvánulási formái leolvashatók a gyermek viselkedéséből. Ezért természetesen arra törekszünk, hogy a gyermek ezen szükségletei mielőbb ki legyenek elégítve.
A kielégítés során alkalmunk van olyan tevékenységgel megkínálni meg a gyermeket, amit éppen igényei alapján szívesen választ, így ebben megtapasztalhatja a kívánt tartalmat is
Álljon most itt egy példa az udvariasság értékes viselkedésének megtapasztalására az aktuálisan fellépő szükséglet-kielégítés közben.
Ha például egy gyermeknek mozgásigénye erőteljes formában jelentkezik például a boltos játék során, célszerű mozgásos tevékenységet felkínálni számára, s ebben is olyat, amiben az udvariasságot megtapasztalhatja. Nem célszerű a sorban állás udvariasságát erőltetni ilyen esetben, mert az a monotónia tűrését erőlteti, ami ebben a helyzetben nem lehet eredményes. Ezért az udvariasságot felajánlhatjuk például a vásárolt áruk hazavitelének segítésében, vagy az elfogyott áru visszahozásában, a pult elrendezésében stb.
A fentiek elvek kapcsán látható, hogy az óvodai tanulási folyamat elveszti oktatás-centrikus jellegét. A kínálás és a választás során, a verbalitás fontossága, a tananyag ismeretközpontúsága megszűnik, a tapasztalás, a tevékenység, a gyakorlatiasság és az életközeliség hatja át a tanulási folyamatot. Ennek egyenes következménye egy olyanfajta motivált állapot, amely feleslegessé teszi a kényszerítő, demotiváló hatások alkalmazását. Ez a továbbiakban felveti a pedagógus szerepeinek kérdését a nevelési-fejlesztési-tanulási folyamatban.
„A gyermek méltó társa csak a lángész lehet.”
(Kerékgyártó Imre)
„A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit.” (E. Fromm)
hogyan segíthetnék abban, hogy ÖNMAGA lehessen.”
(Janese Korczak)
* hogy önmaga elégíthesse ki szükségleteit,
* hogy önmaga bontakoztathassa ki rejtett adottságait,
* hogy önmaga választhasson a felkínált lehetőségek sokaságából,
* hogy önmaga szerkeszthesse meg egyéni programját,
s így mintegy önmagát fejleszthesse.
Ezért van az, hogy minden gyermekhez külön „kulcs”, bánásmód szükséges ahhoz, hogy sajátos tempójú és sajátos módú fejlődését elősegíthessük
„Kifelé engedelmeskedő rabszolgákat akarunk-e, vagy az útját öntudatosan megválasztó, s azt becsülettel és derűvel járó, belsőleg szabad embert?”