Menü

Körmöci Katalin

személyes weboldala

4

Körmöci Katalin:

Ismét a személyes bánásmód fontosságáról, a befogadásról

Kedves Óvodapedagógusok, óvodapedagógus Hallgatók! Kedves Kollégák!

Engedjék meg, hogy a következő idézettel kezdjem korreferátumomat:

a gyermek életkorának megfelelően mintegy szociális anyaöleben….”, érzelmi biztonságot nyújtó derűs, szeretetteljes” légkörben történjen minden egyes gyermek sajátos fejlődésének megtámogatása, sokoldalú, harmonikus fejlődésének elősegítése. Ezért az óvodai nevelés iránt ma már elvárt követelmény, „…hogy óvodáinknak gyermekközpontúnak, személyiségközpontúnak kell lenniük, és a gyermek szükségleteiből kell kiindulniuk …”  

Egy óvodapedagógusnak tehát minden szituációban az óvodai nevelés fentiekben jellemzett pedagógiai elveinek megfelelően kell a gyermekhez fordulnia, és számára a legmegfelelőbb bánásmódot biztosítania. Vajon sikerül-e?

Vajon mindig képes azt mérlegelni az óvodapedagógus, hogy a gyermek érdekében cselekszik?                                „A gyermek érdeke mindenekfelett áll.”

Vajon a megfogalmazott elv, szépen hangzó szólás marad, vagy valóban a szerint cselekszik? A válasz a pedagógiai munka folyamatában adódó döntéshelyzetek minőségi mutatóitól függ. A helyes döntés mindig a gyermek érdekeit tartja szem előtt.

Kutatók adatai szerint a pedagógus a gyakorlatban átlag kétpercenként kerül döntéshelyzetbe. Akkor is döntés születik, ha a pedagógus a kellő információk birtokában mérlegeli a szituációt, és a lehetséges szakmai alternatívák közül eldönti, melyiket választja; de akkor is, ha nem mérlegel, csupán meglévő sémái szerint cselekszik. Ilyenkor döntésének szakmai helyessége megkérdőjelezhető. Sőt, az is döntés eredménye, ha nem választ, kivár, - s elmulasztja pedagógiai hatásának érvényesítését.  

A gyors döntésekre kényszerült pedagógiai szituációk hordozzák azt a veszélyt, hogy azok pedagógiai szempontból nem eléggé megalapozottak. Ezekben a helyzetekben nincs elég idő átgondolni annak számos szakmai összetevőjét, így megnőhet hibaszázalékuk.

És vajon a hibának ki a szenvedő alanya? – A vesztesek csakis a gyermek/ek lehet/nek.

A gyermekek mindenek felett álló érdekei mentén jelentőséget kap minden egyes gyermek individuális jellemzője. Minden egyes gyermek érdekeit csak úgy lehet figyelembe venni a döntéshelyzetekben, a fejlődésük elősegítése során, ha az ő individuális jellemzőit ismeri az óvodapedagógus, és ahhoz igazítja bánásmódját, nevelői hatását.

A személyes bánásmód éppen azt jelenti, hogy az óvodapedagógus úgy közeledik a gyermekhez, ahogyan az a gyermek individuális jellemzőinek, sajátos igényeinek a legmegfelelőbb, mert ekkor sikerül megválasztania azt személyhez igazodó bánásmódot, amelyhez egyetlen kulcsa, „… a gyermek releváns szükséglete”. De ugyanakkor, ezzel egy időben és együttesen teljesülhet nevelő hatása során a legfontosabb, a gyermekben rejlő lehetőségek kibontakozásának elősegítése is.

„A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit.”

„Keresem a gyermek titkát, és kérdezem: Hogyan segíthetnék abban, hogy ÖNMAGA lehessen?” (Janus Korczak)

Nincs két egyforma ember- de gyermek sem -, hiszen mások öröklött génjeik, mások, szerzett tulajdonságaik, mások tapasztalataik, de mint a más és más talajra hullott gyümölcs, a környezet sokféle hatása is másképp és másképp íródott bele az egyes gyermekek személyiségének jellemzőibe. Mások lesznek igényeik, szükségleteik, ezért más és más lesz a hozzájuk igazodó bánásmód is. „Minden ember egy-egy csoda, és a hozzá vezető útnak is csodának kell lennie!”

Így lehet, hogy minden egyes gyermek individuális jellemzői mentén, ma már elfogadott a gyermek egyediségének tisztelete, egyediségének elfogadása, amelyben beleértendő a másiktól való különbözőség természetes velejárója is, a másság és annak sajátosságai is, - és ez által válik szükségszerűvé az ehhez idomuló bánásmód is.

Celenstine Freinet bölcs gondolata mély értelmet kap a fentiek alapján: „Minden pedagógia hamis, amely nem elsősorban arra az egyénre támaszkodik, akit nevel, annak szükségleteire, legbensőbb énjére.”

A fentiek mély értelmét a Gyermeki jogok megfelelő paragrafusai törvényi úton is megtámogatja. Az alábbi válogatás ebből való:

Minden egyes gyermeknek joga van ahhoz, hogy:

-          a neki megfelelő bánásmódban részesüljön,

-          a benne rejlő potenciális lehetőségeit kibontakoztathassa,

-          a teljesítőképességének maximumát adhassa,

-          joga van ahhoz is, hogy sajátos, reá jellemző szükségletei kielégítést nyerjenek.

Az egyediség, a másság természetessége és a hozzá idomuló bánásmód szükségszerűsége tehát felértékeli a személyes bánásmódot. Fontosságát az óvodai mindennapokban több oldalról szeretném megvilágítani. Természetesen nem tudok, és nem is lehet a teljességre törekedni, mindössze arra vállalkozom, hogy felvillantsak néhány vonatkozását, amelyeket óvodai példákhoz kívánok csatolni. Ezek:

1.            a befogadás időszakának bánásmódjával, amely során az óvodába lépő gyermek olyan személyes bánásmóddal kell közeledni, amelynek alapja a sajátos szükségleteinek kielégítése. Ez fogja enyhíti a gyermekben a bizonytalanság és kiszolgáltatottság érzését, és ezt a traumatikus időszakot, vagyis a biztonságvesztettség állapotát segít eloszlatni;

2.            valamint egy napirendi szakasz – a reggeli fogadás – időszakában, amikor már a beilleszkedett gyermek szerzi meg az óvodai napjához szükséges lelki komfortérzést;

3.            valamint az óvodai életben már otthonosan mozgó gyermek napi tevékenységei során alkalmazható személyes bánásmóddal, amely a fejlődése elősegítéséhez ad egy-egy példát.

1.         Személyes bánásmód a befogadás időszakában

Szeptemberben változatos képet mutatnak az óvodák. Vannak olyanok, ahol sírástól hangos az öltöző, vannak, ahol fojtogatóan ölelő gyermekkarok fonódnak a búcsúzkodó édesanyák nyaka köré. Vannak azonban olyanok is, ahol az édesanyák együtt töltenek néhány napot az óvodába lépő gyermekeikkel, együtt ismerkednek az új környezettel

A három éves körüli gyermek megváltozott élete a befogadással kezdődik. Minden óvodapedagógus az esetek hosszú sorát mesélhetné arról az időszakról, amikor új gyermek érkezik a csoportba. Minden törődés felé fordul, hiszen olyan változás történik az életében, amelyet legtöbbjük még sohasem élt át. Semmiféle tapasztalat nem vezérli őket, hogy kezelni tudják ezt a szituációt, s ráadásul sok esetben az egyetlen olyan személy is elmegy, egyedül hagyja az ismeretlen környezetben, akiben feltétlenül megbízik.

Ha egyedüli gyermek, aki újonnan kerül be a már befogadott társai közé, ez a traumatizáló időszak általában lerövidül. A társak is sokat tudnak segíteni ilyenkor, hiszen megértők – ők már átélték egyszer ezt a traumát, múltbéli tapasztalatik felidézésével segítségére vannak a gyermeknek is, és az óvodapedagógusnak is.

Amennyiben egyszerre érkezik 20-25 új gyermek a csoportba, ez a trauma nagyon nehezen csillapodik le. Egymást sem tudják még vigasztalni, és az óvodapedagógus sem tud mindenki felé fordulni, hogy szeretetével megnyugtassa őket. A befogadás időszaka elhúzódik, hiszen mindig van olyan gyermek a csoportban, aki sír, s ezzel feltépi a már megnyugodott gyermekek lelki sebeit, bennük a szomorúság újultan, elemi erővel tör elő hangos sírás formájában.

Gyermekembeszoktatása húsz egynéhány évvel ezelőtt történt. A nyári hónapokban egyre hosszabb időt töltött bent, miközben Éva néni ölelő karjába menekült búcsúzás után. Egyre kevesebbet sírt, megadóan tűrte az elkerülhetetlen elválást. Szomorúságát macija enyhítette, és az a tudat, hogy Éva néni elfogadta az ő nagyon szoros közelségét. Mehetett utána, mindenhová elkísérhette, ölébe ülhetett, foghatta ruhája szélét. De emellett biztos volt abban, hogy érte jövünk, sietünk érte, amennyire csak lehet. Igaz ez számára félelmetesen hosszú időnek bizonyult, de a tudat ugyanakkor biztonságot és reményt keltett.

Egy másik emlék.

Andika az utolsók között érkezett egy már majdnem beszokott tiszta kiscsoportba. Kis állatkájával, egy kis elefánttal, édesanyja nélkül maradt ott az óvodában. Az óvodában nem szorgalmazták az anyás beszoktatást. Fülsiketítően sírt, teste átizzadt, miközben a sírástól eltorzult hangon kérdezgette:

A gyerekek, akik még csak éppen átvészelték ezt az időszakot saját életükben, inkább csak nézték, szemlélték, egyet-egyet simogattak rajta. Miután Andika sokkal jobban el volt foglalva saját elesettségével, mintsem fogadni képes lett volna esetlen vigasztaló megnyilvánulásukat, nem reagált rájuk. Így hát kissé feszülten, de elhúzódtak tőle, elmentek játszani. Andika egyedül maradt. Miután „az óvó néninek másutt volt dolga”, így Andika egyre jobban belelovalta magát ebbe a helyzetbe.

Ekkor léptem oda, s hál’istennek kéznél voltam a vigasztalásra.

Leülve, ölembe húztam, karom úgy ölelte át, hogy fejét a szívemre hajthatta. Dünnyögtem, s kicsit ingattam is magam, miközben megértően ismételgettem: „Jól van, jól van.”

Andika többször megkérdezte, hogy jön-e anyukája, s én megnyugtattam. Egyre halkabban hüppögött, majd az is teljesen elmarad.

Hosszan üldögéltünk, ingatva, dünnyögve.

A gyerekek ott játszottak mellettünk a szőnyegen. Megszólítottam kis állatkáját, az elefántot, hogy van-e kedve megnézni, mit építenek a gyerekek. Andika odanyújtotta nekem, mintegy azt jelezve, hogy elvihetem. Ezért azt mondtam, hogy vigyük együtt oda. Leugrott az ölemből, s mi lekuporodtunk a játszók közé. A kis elefántnak építettünk egy ketrecet.

A fenti példák mindegyikében a gyermek az otthon megszokott biztonságát vesztette el a szeretett személy eltávozásával, és a megváltozott tárgyi környezettel. Átmeneti megnyugtatásul mindkettőjüknek elegendőnek bizonyult az ott lévő felnőtt. Ha az ott lévő felnőtt nem is az anyuka megszokott szeretetét tudta nyújtani, de a szeretetet, a megértést és a testi közelséget megélhette, ez egy időre – hangsúlyozom, hogy csak egy kis időre – megnyugvást hozott, megszerezte biztonságérzetét.

Ameddig azonban a gyermek nem szerzi meg a teljes biztonságot az új környezetben, addig véglegesen nem nyugszik meg.

Tudjuk, hogy a melegségben, szeretetben növekvő gyermek az élet viszontagságait jobban átvészeli. Marad tartalék töltése, amelyet magával hordoz a szeretett személy mellőzése idejére.

Ha a gyermek megszereti az óvodapedagógust, akkor az azért van, mert ki tudja elégíteni sajátosan jelentkező aktuális igényeit, sajátos szükségleteit éppen ebben a különleges időszakban. Így az alábbi példában is.

Vilma nénihez huszon-egynéhány 3-4 éves korú gyermek érkezett egyszerre, egy időben. Ebben az óvodában akkor még nem volt szokás az anyás beszoktatás. Így Vilma óvó néni enyhítette minden egyes gyermek fájdalmát. Minden gyermeket az ajtóban fogadott. Mosolyogva beszélt az anyukákkal. Karjába emelte a sírókat, leguggolt, ha kellett. Majd amikor elfáradt, kis székre ült, s karjában, ölében, ott szorongtak azok a gyerekek, akik testközelségre vágytak. Olyan „szélesen ült”, amennyire csak tudott, hogy minél többen férjenek el rajta. S amikor valakinek WC-re kellett mennie, mint egy nagy „szőlőfürt”, felemelkedtek, s együtt kisérték ki. Eközben beszélt, mosolygott, magyarázott, elismert, türelmes, elfogadó, biztató és nagyon-nagyon szeretetteljes volt, amelyről mimikáján túl meleg, csendes hangja árulkodott.

Mindenki annyi kapott a szeretetéből, megértésből, biztatásból, amennyire szüksége volt. De nem csak annyit, hanem olyan módon kapta, ahogy igényelte. Így Bendegúz biztató mosolyokat, Csaba puszikat a feje búbjára, Erika ölbe ülést, simogatást, Teri karon ülést…

A befogadás tekintetében szélsőségek a tapasztalhatók még most is az óvodákban. Sokhelyütt még a régi értelembe vett beszoktatás van, elvárások és követelések, utasítások mentén. Bár más és más gyermekek érkeznek a csoportba, mégis vannak olyan óvónők, akik úgy vélik, hogy mindenkinek olyanná kell válnia, amilyen elvárásai neki vannak. Addig, amíg a gyermek megszokja az óvodát, addig ilyen esetben szinte csak arról szól az élet, hogy ki az erősebb? A gyerek, vagy a felnőtt. Az ilyen óvodában még az az antihumánus cselekedet is előfordul, hogy a fokozatos beszoktatás arról szól, hogy első nap egy órát engedik sírni a gyermeket, s utána kiengedik a kint ülő anyukához, második nap két órát, és így tovább.

Más helyütt, már a befogadás, mint fogalom mély, humánus tartalmat kapott, s így elvált a beszoktatás fogalmától. Az ilyen óvodában minden egyes gyermek igényeit, testi-lelki szükségleteit figyelembe veszik. Ebből táplálkozik a befogadás személyes, egyéniséghez igazodó differenciált módon való megvalósulása. Gyakorlata az alábbiakban foglalható össze:

·              A befogadás nem köthető időponthoz és időtartamhoz. Egyrészt igazodik a szülő munkába állásának kezdetéhez, másrészt az anyuka jelenléte mindaddig lehetséges, ameddig a gyermek szívesen marad az óvodában, vagyis ott biztonságban érzi magát;

·              A gyermek behozhatja azokat a kedves tárgyait, amelyek megnyugtatják, s ott tarthatja addig, ameddig ennek szükségét érzi (csicsi, cumi, rongyika, maci …)

·              Az óvónő reggel minden egyes gyermeket úgy fogad, ahogy azt a gyermek igényli. Kit puszival, kit kézfogással, kit öleléssel, stb., de mindegyik gyermekkel érezteti, hogy örül, boldog, hogy újra látja; hogy ma is jól érezzük magunkat együtt, hogy ma is történnek olyan érdekességek, ami tetszeni fog; hogy ma is jókedvűek vagyunk, amíg itt vagyunk, amíg anyukának dolgoznia kell, stb.

·              Az óvónő már sok-sok információval rendelkezik az újonnan érkező gyermekről. Hiszen már volt családot látogatni, már beszélgetett a szülőkkel, már mintegy „használati utasítást” kapott tőlük, - így tud oly módon idomulni a gyermek igényeihez, amely megközelítően hasonlít az eddig megszokotthoz; ezzel oldva a megváltozott körülményekből adódó krízishelyzetet.

·              Az ilyen óvónő jó kapcsolatot alakít ki a szülőkkel, hiszen tőlük kapja a legfontosabb információkat a gyermekről. Ez azért is oly fontos, mert a gyerek, aki látja, hogy szüleivel milyen jó viszonyban van az óvónő, milyen jól beszélget velük, így szívesebben marad addig az óvodában, amíg ők dolgoznak.

·              Az ilyen óvónő bár tudja, hogy a szülőkkel való jó kapcsolat időigényes, de bármikor hozzák a gyermeket, időt szakít arra, hogy az éjszakai, a reggeli történéseket, gondokat megtudja. Ezek a történések a gyermek egész napi testi-lelki komfortérzetére rányomja a bélyegét. Ha az óvónő tudja, ismeri ezeket, akkor bánásmódját elfogadóan ehhez tudja igazítani.

·              Az ilyen óvónő a nyugalom és a szeretet, a természetes elfogadás meleg, puha érzésével békét sugároz. Ez a béke beépül minden gyermek személyiségébe, napi tevékenységébe. Ezért lehet az, hogy itt természetes csend honol, a gyermek érdeklődni képes, nyitott, beszédes. A gyermek érzi, hogy a fontos, és az ő gondolatainak, kívánságának, gondjainak mindig elegendő, idő és törődés jut,

·              Az ilyen óvónő egyik alapelve:         ”Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell!”(T. Gordon)

         Kihez-kihez olyan módszert, olyan bánásmódot igazít, amely a leginkább megfelel a gyermek sajátos igényeinek. Tudja, hogy ez a sikeres bánásmód leolvasható a gyermeki megnyilvánulásokról, s alkalmat ad az esetleges helyesbítésre is. Az ilyen óvónő tudja, hogy nem csalhatatlan, tudatosan tervez, kipróbál, elemez és értékel annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb hatást érje el, s a gyermek érdekeit a legmegfelelőbb módon tudja szolgálni.

·              Az ilyen óvónő számára nem sürgős, és nem fontos az uniformizált szokások bevezetése. Fontosabb számára, hogy az újonnan érkező gyermek is minél előbb jól érezze magát az óvodában. Természetes egyszerűséggel képes kimutatni elfogadását és feltétel nélküli szeretetét. Fontosabb számára, hogy elegendő, a gyermek számára érdekes tevékenységet kínáljon, amelyben majd szívesen részt vesz. Ezeket az elfoglaltságokat kínálja, nem erőlteti, hiszen tudja, hogy a gyermek úgyis szívesen követi őt, éppen annak folytán, hogy az óvónő szeretetet, megelégedettséget, elfogadást sugárzott a gyermek felé, - úgy szerette őt, ahogy ő azt igényelte. ”A felnőttszeretet lényege: szeretsz, mert szeretlek; A gyermekszeretet kényege: szeretlek, mert szeretsz.” (Erich Fromm)

·              Az ilyen óvónő érzi felelősségét a befogadás időszakában. Ez a felelősség akár ezrekben mérhető közvetlenül vagy közvetve is. Így gondolta Kodály Zoltán is, amikor az alábbi sorokat vetette papírra:

3

2

Miért oly fontos a gyermekekhez való igazodás a bánásmód megválasztása során? Mit mond erről a szakirodalom?

A válasz megfogalmazásához Carl Rogers amerikai pszichológus kutatásait és pszichológiai elméletének néhány ide vonatkozó elvét, és megállapításait szeretném közzé tenni.

Carl Rogers, aki a személyközpontú pszichológia megteremtője, és az individuálpszichológia jeles képviselője, azt vallja -és vizsgálataival bizonyítja is - hogy

Ez a megfogalmazott törvényszerűség az alábbi fontos megállapításokat rejti.

A gyermekben benne rejlenek, benne szunnyadnak saját adottságai, lehetőségei. Élethelyzeteiben azt az utat választja majdan, olyan döntést hoz, olyan tevékenységek felé irányul, olyan helyzetek, olyan igények beteljesedése iránt érez késztetést, amelyben ezen lehetőségei kibontásra ad módot. Ennek kielégítése ösztönzi őt, tehát, aktivitása abba az irányban mozdul, amelyben beteljesülhetnek ezek a belső késztetések.

Ezek a késztetések látható és leolvasható formában nyilvánulnak meg, s az értő óvodapedagógusi szemek elől nem maradnak rejtve. (Lásd az 1. és a 2. ábra)

Amennyiben ismerjük, megismerjük, „leolvassuk” a gyermekek igényeit, ismerjük saját fejlődésüket elősegítő törvényeiket, akkor van lehetőségünk őket megtámogatni abban, hogy afelé mozduljanak, amely belső lehetőségeiket kibontakoztatására sarkallja őket. Ezzel segíthetjük elő fejlődésüket.

Ilyenek voltak Natasa megnyilvánulásai, amikor édesanyját puszilgatta, húzkodta karját, hogy elérje ajkaival a merev arcot. Ezzel azt üzente számunkra, hogy szeretetigénye kielégítése most fontos számára, és kielégítetlen hiánnyal küszködik.

„Arra vágyom, hogy szeressenek, tehát megpróbálom a szeretetet kierőszakolni.”

(Dr. Bánki M Csaba)

Édesanyjától nem kapta meg, de az óvónőtől igen. Csak ezért tudott a társakkal gazdag tevékenységben részt venni, érdeklődni, fejlődni, mert szeretetigénye, ha átmenetileg is, de kielégült, feltöltődött.

Bence ragyogó szeme is ilyen volt – , amelyet le lehetett olvasni, mint külső megnyilvánulást -, amikor az óvónő elément, kézen fogta, és a megszokott kisszék felé vette útját. Bence azt üzente viselkedésével: „… helyettesítsd anyukámat, és én megnyugszom.”

Arra a napra megszerezte a nyugalmat, a fejlettségének megfelelő tevékeny óvodai élethez szükséges melegséget.

„A gyermek a szeretetben fejlődik a legjobban.”

Sanyi esetében, aki az ajtóban szinte roskatagon, leejtett vállal, leszegett fejjel sírdogált, és amikor odaért hozzá az óvónő, helyet adott hóna alatt a felemeléshez, majd befészkelte magát a szíve fölé.

Sanyi pedig azt üzente az óvónőnek, ha már itt kell maradnia, akkor elesettségét csak a felnőtt, a kedves óvónő képes enyhíteni. Erre a napra a szomorúság helyét elfoglalta a tevékenységek iránti kíváncsiskodás, majd maga a választott tevékenységgel való ismerkedés. Megnyílott a fejlődés felé. 

A három eset – valamint a befogadás időszakából vett példák is - alkalmat adnak arra, hogy a pedagógiai eljárásmódot meg lehessen fogalmazni a gyermekek igénye, fejlődésük törvényei és a hozzá tartozó bánásmód összefüggésében.

A személyes bánásmód gyakorlati megvalósulása általában:

·        A gyermek viselkedésének, megnyilvánulásainak felfogása, értelmezése a szituáció összefüggésében(ld: lehajtott fej, ölelő karok)

      Ez egyfajta megfigyeléssel történik, amely feltételezi a pedagógus részéről a kellő nyitottságot a jelzések felfogása iránt.

·        Következtetés a gyermek igényeire, szükségleteire, hiányállapotára, belső késztetéseire

Ez a következtetés a külső megnyilvánulások, és a gyermekről eddig szerzet információk birtokában válik egyre pontosabbá. Feltételez a megfigyelés során egyfajta előítélet-mentességet és mély empátiát a szerzett jelzések értelmezésekor.

·        A megfelelő bánásmód kiválasztása az óvónő hatásrendszerének módszer- repertoárjából

      A bánásmód megválasztása az óvodapedagógus személyes döntésének eredménye. A döntést azonban más tényezők is befolyásolják. Ezekből néhány: az óvónő szakmai kompetenciája, az iránta való elvárások, megszokások, előzetes információk, a pedagógus személyisége általában és az adott pillanatban, érzelmei, indulatok, tapasztalatok, megoldási sémák. Az óvónőn múlik, hogy az adott szituációban ezek közül melyiket ítéli dominánsabbnak.

   A pedagógusnak sokszor néhány pillanat leforgása alatt kell a döntését meghoznia, és nem mindegy, hogy ebben a pillanatban rendelkezésre áll-e az az elegendő információ, amely a helyes, a gyermek érdekében meghozott döntést elősegíti.

   (Megjegyzendő: ezért van oly fontos szerepe a gyermekről szerzett bőséges információk regisztrálásának, folyamatos gazdagításának, valamint az előre átgondolásnak, a tervezésnek. Mindkettő a váratlan eseményekben való tájékozódás megkönnyítését segíti elő.)

·        Maga a bánásmód lefolytatása, majd

·        A bánásmód beválása, eredményének ellenőrzése, értékelése a gyermek reakcióinak, jelzéseinek felfogása és értékelése alapján

·        Esetleg a bánásmód korrigálása, az új bánásmód kiválasztása.

A megfelelő bánásmód azon túlmenően, hogy a gyermek érdekeit szolgálja, a gyermekben változást, hosszú távon is regisztrálható változást kell, hogy eredményezzen.

Mit jelent a hosszú távú változás a példák tükrében?

Bence, Sanyi és Natasa esetében:

·        Kellemes érzések születtek bennük

Megnyugodtak, szervezetükben egyensúlyi állapot jött létre. Megelégedettek, biztonságban és szeretetben érezték magukat.

·        Új igények léptek elő, amelyek magasabb rendűek lettek. Natasa és Bence kereste a társak közellétét, míg Sanyi megelégedett magányos tevékenységgel, amelyet az óvónő közelében végezett. Számára egyelőre ez a volt fejlődés lehetséges útja.

·        Mind a hárman – sőt az egész csoport – átélte, kiben-kiben tudatosodott, hogy

-         az érkezés keltette feszült állapotot az óvónő szerető ölelése egész napra képes enyhíteni;

-         amennyiben újra ilyen érzések kerítik hatalmukba, megkereshetik vele az óvónőt, mert el tudja oszlatni azokat;

-         a csoport tagjai látják, hogy társuk viselkedésében milyen változás következik be, így tudják, hogy ők is élhetnek ezzel az igénnyel, s ez majd számukra is biztonságot nyújt. Ez alapvető biztonságérzetüket is növeli;

-         ha vegyes csoportban történik mindez, ezek a tapasztalatok átszármaztatódnak a fiatalabbak, a tapasztalatlanabbak felé. Az idősebb gyermekek is így fordulnak majd fiatalabb társaik felé. Viselkedésükben megjelennek az átélt és látott minták.

Mindez a felsorolás nem lehet teljes, de már ebből érzékelhető, hogy az óvónők bánásmódja hosszú távú változást, értékes változást fog eredményezni a gyermekek és a csoport tagjainak viselkedésében, s majdan személyiségükben is.

Bence, Natasa, Sanyi biztonságigényének és szeretetigényének kielégítését az óvónők a sajátos igényekhez igazodva, a megfelelő színvonalon elégítettek ki. Ennek eredménye lehetet az új igények fellépése, és ezáltal a fejlődést útjának megtámogatása.

A három kisgyermek esete segítette bemutatni a differenciált személyes bánásmód alkalmazásának fontosságát a reggeli fogadás időszakában

3.            Személyes bánásmóddal a fejlődése elősegítéséhez, az óvodai életben már otthonosan mozgó gyermekek napi tevékenységei során

E fejezetben mindössze egyetlen gondolattal szeretnék foglalkozni, ez pedig az elismerés, a megbecsülés, az elfogadás igénye.

de kevesen közlik ezt olyan egyértelműen, mint az a kisfiú,

- Játsszunk célbadobósdit! Én dobok, Te azt kiáltod: GYÖNYÖRŰ!”

(The best of bits pieces)

 „Az egyik legelemibb emberi szükséglet, hogy méltányoljanak bennünket. Éreznünk kell, hogy ismernek, elismernek, értenek. Ez tart minket életben.” – Ugyanakkor alapvető emberi jogunk, hogy emberi méltóságunkat tiszteletbe tartsák.

Az elsődleges ösztönkésztetések (levegővétel, szomjúság, éhség, pihenés, menedék, védelem) többé-kevésbé kielégítettebbek, mint a másodlagos szint igényei – a valakihez való tartozás, az elfogadás, a barátság, a szeretet, az elismertség, az önbecsülés iránti szükséglet. „Felismert tény, hogy az elismertség nélkülözhetetlen minden egyén számára, így a gyermek számára is. Ha nem sikerül fenntartani az emberi megerősítésnek azt a mennyiségét, amire szükségünk van, elcsüggedünk, depresszióssá válunk, sőt testünk is megbetegszik.”

Mindannyiunk számára alapvetően fontos, hogy érezzük, mások értékesnek tartanak. Pedig az élet kezdeti szakaszában az első lépések hangos tetszést arattak a kisgyermekek életében, amelyek további lendületet adtak a további erőfeszítéseikre, próbálkozásaikra. Vagy az első szavak, a sikeres biciklizés … és sorolhatnám. De az elismerések életünk előre haladásával háttérbe szorultak. „Hajlamosak vagyunk elnyomni tetszésünk szóbeli megnyilvánulásait, mert azok érzéseikről árulkodnak. Már kevésbé sikk érzelmesnek lenni, s vele együtt érzéseinket kifejezni, elismerésünket szóvá tenni. Pedig szükségünk van rá. Döbbenetes ereje és hatása van a másik egyénben annak, ha megerősítik benne azt az érzést, hogy szeretjük, elismerjük, szükségünk van rá. A dicséret felemel, szárnyakat ad, ott is hat, ahová az orvostudománynak nincs bejárása. Hat az immunrendszerre, helyreállítja az önbecsülést, visszaadja az egyén lelki erejét, az önmagába vetett hitet – csodákra képes.”

Az elismerés, a megerősítés igazodási pontokat ad a helyes viselkedés tudatosításában, - érzelmi ereje mély nyomot hagy, hiszen azt jó cselekedni, amit elismerés övez, ami ezáltal jó érzéssel tölt el, lélekemelő hatású. A későbbiekben pedig minden választási helyzetben elősegíti, hogy az egyén a helyes viselkedést válassza.

Ezért olyan fontos, ezért olyan sok múlik azon, hogy a gyermek kap-e elég visszajelzést viselkedéséről, és milyen visszajelzést. Amennyiben a helyes viselkedés megerősítést nyer – lehetőleg minél gyakrabban – akkor általa, a helyes viselkedés választását érjük el.

Az elismerésben, a megbecsülésben élőgyermek kellemes érzésben él,

A gyermeknek, és minden egyénnek ezt az igényét, szükségletét törvényesen is elismerik. Álljon itt egy válogatás erre nézve:

A gyermeknek joga van: Születés és fogantatás tekintetében

-         A gyermeknek joga, hogy olyannak fogadják el amilyen, függetlenül fizikai felépítésétől.

-         A gyermeknek joga, hogy nemére való tekintet nélkül fogadják el.

A személyiség tiszteletben tartása tekintetében

-         A gyermeknek érzelmi biztonságra van szüksége.

-         Minden gyermek egyedi, és mint ilyen, joga van elvárni személyisége tiszteletben tartását. A gyermeknek joga van a méltósághoz.

-         A gyermeknek bizalomra van szüksége.

A gyermekben fellépő elismerés iránti igény különösen fontos feladatokat ró az óvodapedagógusra a pedagógiai munka folyamatában. Az ezekből való válogatást az individuá-pszichológia jeles képviselőjétől kívánom átvenni.

Ø     elfogadjam őt olyannak, amilyen;

Ø     biztosítsam bizalmamról minden cselekedetében;

Ø     elnyerjem bizalmát;

Ø     erősítsem öntudatát;

Ø     elismerjem teljesítményét, igyekezetét;

Ø     társai felé irányítsam;

Ø     társai előtt is elismerjem, értékeljem teljesítményét, igyekezetét;

Ø     apró lépésenként tervezzem képességei fejlesztését;

Ø     használjam ki erősségeit, kedvező adottságaira építsek;

Ø     biztassam, bátorítsam, ösztönözzem, vállalkozó kedvét erősítse;

Ø     stb.

Az elismerésben, megbecsülésben, szeretetben, biztonságban élő gyermekek az óvodai csoportban társaik felé is ily módon fordulnak, hiszen ezeket a mintákat örökítik tovább, mert ebben kellemesen érzik magukat. Míg az ezeket hiányoló gyermekek között kivirágzanak a hiányérzet következtében fellépő indulatok, amelyhez társulhatnak olyan negatív mintákkal való azonosulás is, amelyeket a környezet hatásaiból építettek be.

Egy 2000-ben folytatott vizsgálat adatai megszívlelendő tanulságról árulkodnak. A kérdőíves vizsgálat kérdése közül az egyik a következő volt: „Milyen viselkedési módok okoznak gondot óvodai nevelőmunkája során?” Az óvodapedagógusok 80%-ának különösen azok a viselkedésmódok jelentenek nehézséget, amelyeknél a gyermeki indulatoknak külső megnyilvánulásai erőteljesek.

1

Pedig mindazok, aki Carl Rogers gondolatai szellemében folytatják pedagógiai munkájukat, ezeknek az indulatoknak a felszabadulását elkerülhetik:

„Ha a fenyegetések csökkennek, ha a környezet elfogadó és bátorító, akkor szabad az út az önkifejezés és az önkiteljesedés felé…”(Carl Rogers)

A gondolat azt sugallja, hogy a fenyegetésben, büntetésben, elmarasztalásban, megszégyenítésben, utasítások és tiltások mentén történő nevelői hatások a biztonságvesztést, a szeretetlenséget és az elfogadás, a megbecsülés hiányát érzékeltetik a gyermekben, s ezáltal indulatokat szítanak. A gyermeki indulatok pedig általában szocializálatlan, intoleráns módon jelennek meg a gyermek viselkedésében, hiszen ezeknek elfogadott módjait, kezelését még nem tanulhatta meg.

A gondolatsor három területen igyekezett a személyes bánásmód fontosságáról ízelítőt adni. Úgy gondolom, hogy láthatóvá vált, hogy a gyermek alapvető lelki szükségleteire – biztonság, szeretet, elismerés – épülő személyes bánásmód kellemes érzéseket kelt az óvodás gyermekben, segíti beilleszkedését, megszerzi napi komfortérzetét, megnyitja a gyermekben a fejlődés útját. Mindezekkel értékes, illetve minőségi pedagógiai munka lehetőségét vetíti elém.

A fentiek után érdemes foglalkozni azzal, hogy mit jelent a személyes bánásmód alkalmazása következtében megvalósuló minőségi nevelőmunka az óvodában?

·        Például azt jelenti a minőségi nevelőmunka, ha meghívják az óvodapedagógust régi óvodása esküvőjére, hálából. Tudható, hogy 15-20 év múlva azt a személyt hívja meg erre a jeles napra, akit szeret, becsül, akire szívesen emlékezik.

·        Jelenti azt is a minőségi munka, hogy az éppen beszokó gyermek oly ragaszkodással követi az óvó nénit, hogy még a WC-re is elkíséri. Az ajtót résnyire nyitva kell hagynia, hogy bármikor megbizonyosodjon arról, hogy ott van bent az óvó néni. És persze beszélnie is kell, hogy hallhassa a hangját. Ő pedig ott áll az ajtó előtt, és azt várja, hogy az óvó néni kijöjjön.

·        De nekem azt is jelenti, hogy elismerem, becsülöm Zsuzsa és Andi óvó nénik munkáját azért, mert Bálintka a befogadási időszak első hete végén azt mondja anyukájának, hogy ő még itt maradna egy kicsit játszani az oviban. Kicsit korán jött az anyuka.

·        És jelenti azt is, hogy a bemutató-foglalkozáson, – amelyet a videofelvétel is bizonyít - Kata nénit át kell ölelnie Tamásnak, és sok puszit nyomva arcára meg kell kérdeznie:

·        Tovább elmélkedve, jelenti azt is, hogy békésen, csendben játszanak a gyerekek, abban a biztonságban, hogy bármelyik helyen, bármelyik játékeszközzel úgy játszhatnak, ahogy ők kívánják – és érdekes, hogy pont úgy játszanak, ahogy az az óvó néniknek, Margit és Jutka néninek is, és a gyerekeknek is jó. És ez - ráadásul - a gyermekek számára is teljes örömöt okoz.

·        És azt is jelenti, hogy van olyan csoport, ahová érdekes módon „csak jó gyerekeket iratnak be”, olyanokat, akik csendesek, nyugodtak, szeretettel beszélnek, mosoly ragyog az arcukon, ráadásul nem is indulatosak, toleránsak társaikkal, érdeklődőek, nyitottak az újdonságok iránt.

Miért van ez így? Náluk miért jók a gyerekek, náluk miért csendesek, miért érdeklődőek, miért szeretetteljesek?

A minőség tőlünk ered, tőlünk, pedagógusoktól. A minőséget, mint értéket mi kell, hogy kibontsuk a gyermekben azzal, hogy a bennük fellépő igényeket a számukra legmegfelelőbb módon elégítjük ki, s ezzel gyermekekben szunnyadó értékeket kibonthatjuk, valamint megtámogathatjuk minden olyan késztetésük, ami az értékes megnyilvánulás felé mutat.

Azt már mindenki tudja, érzi, hogy az értékes cselekvés mindig magasabb rendű, mint a kevésbé értékes. Ahhoz energia, erőfeszítés kell, hosszú ideig kell dolgozni érte, hogy maradandóan beépülhessen. Nem sikerül egyik napról a másikra, idő kell hozzá, és főként a nevelő számára igen fáradságos, erőfeszítéssel jár. A rendszeres tolerancia, a szerető gondoskodás, a megértő bizalom, és a sugárzó jókedv, az öröm, a nyugalom, az elfogadás és a megértés magával hozza a jó gyerekeket.

Kétkedéseim vannak akkor, ha ennek a minőségi munkának az értékességét rövidtávon kell mérni, sőt még az ilyen rövid távú értékelés mentén kell bizonyítani egy óvoda munkájának minőségét. Én úgy érzem, hogy a minőség hosszú távon mérhető le, hosszú távon épül be, mert csak hosszú távon érhető tetten, és hosszú távon csalhatatlan.

Mert rövidtávon, az elváráshoz való igazodás történhet akár félelemből is, vagy akár a hatalom érvényesítésének következményeként is, de lehet akár az attól való félelemtől is, hogy a felnőtt szeretetét, vagy a bizalmát elvesztheti.

Egyértelmű, hogy a gyermekeken, a jövő nemzedéken, akik továbbviszik azt, amit -azokat az értékeket - a pedagógiai munkánk eredményeként sikerült kibontani belőlük, s így már magatartásukat is ennek mentén irányítják, s ezzel egyetértve továbbadják saját szociális közegükbe.

-         aki például a reggel érkező gyermek elé megy, szerető öleléssel köszönti, bevezeti a játszó társai közé, vagy babusgatva feloldja szomorú hangulatát;

-         akiknek a gyermek a fontos, az ő érdekei és az ő szükségletei, nem a tananyag elvégzése, a foglalkozás maximum 30 percének megtartása;

-         aki érdeklődő tekintettel hallgatja a mesélő gyermeket – és tényleg érdekli az, hogy mi történt kis óvodásával a hét végén

-         aki mindig, minden gyermeket és szülejét szívesen meghallgatja

-         akinek nem az a fontos, hogy ki az erősebb, ki győz, hogy elérje azt, hogy utasítását mindenáron végrehajtsa a gyermek – hanem az a fontos, hogy majdan sikerüljön annak az értékes tulajdonságnak úgy kialakulni a gyermekben, hogy az által magatartását az egyes szituációkban irányítani legyen képes;

-         aki fáradhatatlanul jobbnál jobb tevékenységekkel örvendezteti meg a gyermekeket, aki bevonható a gyermekek által végzett tevékenységekbe, aki mindig segítségre, együttjátszásra, babusgatásra kész, és nem az, aki elküldi a gyermeket, hogy játsszon, foglalja el magát, vagy netán az, aki azt hangsúlyozza, hogy valami rendeset játsszon. És folytathatnám a sort tovább.

·        hogy az óvoda a valóságban is időt tud szánni a gyermek testi-lelki szükségleteinek kielégítésére, mert általa fejlődését segíti elő;

·        hogy a gyermekek megelégedett, boldog gyermekkorukat tudják tölteni olyan óvodapedagógusokkal, akik teljes figyelmüket, teljes odafordulásukat nekik tudják szentelni, fáradtság nélkül, teljes szeretettel, elmélyedéssel. Ne felejtsük el sokuknak ez az első szociális közeg, amelybe bekerülnek, és lehet, hogy ez az első ilyen szeretetteljes, toleráns közeg, amelyben mindezt megtapasztalják.

Nem mindegy tehát, hogy az elvetett magot hogyan gondozzuk majd három éven keresztül, minőségi gondozó munka alapján bontakozik ki a gyermeki élet, értékes lesz-e vagy sem. Csakhogy a minőség igazán, majd a harmadik év végén mutatja meg magát.

miután minden gyermek más és más, így igényeik és szükségleteik is mások, sőt azok megnyilvánulásai is más és más külső tünetet mutatnak, amelyet a pedagógusnak kell értelmeznie, és az értelmezése alapján ki kell elégítenie, mert ez minden egyes gyermek érdeke, fejlődésének kulcsa. Ezt a differenciált, személyes bánásmóddal képes biztosítani.

„Tudod-e, hogy a kezdet a legfontosabb, általában is,

de különösen a fiatal és zsenge lényeknél?

Hiszen leginkább ilyenkor lehet őket formálni,

s ilyenkor vésődik beléjük az a forma,

amelyet bennük kialakítani akarunk.” (Platon)

Ancsel Éva: Százkilencvennégy bekezdés az emberről. Kossuth Könyvkiadó, 1988.

Hortobágyi Katalin: A tanulási folyamat differenciálásának elvei és gyakorlata.

Körmöci Katalin: A pedagógus és hatásrendszere. Kisgyermeknevelés, 2. évf. 2.szám.

Körmöci Katalin: Gyermeki szükségletek – gyermeki jogok – pedagógus kötelességek ÓVI, 2000. F. 1.1. fejezet

Körmöci Katalin: A gyermek érdeke mindenek felett: gondolatok az óvodai nevelés elveiről (Óvodai Nevelés 2001/4. szám

Kulcsár Sándorné: Differenciált személyiségfejlesztés elfogadáson alapuló óvónői eljárásokkal. (Fejlesztő Füzetek, Nyíregyháza, l993.)

Perlai Rezsőné: Mire van a legnagyobb szüksége a gyermeknek?

Perlai Rezsőné: Mindig tudod mit érez a gyermeked?  MOE, Budapest, 2003.

Dr. Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. OKKER,1998.

Skiera, Ehsenhard: A gyermek alapvető lelki szükségletei és figyelembevételük az iskolában. Egy antropológiai pedagógia alapvonásai.

számú melléklet: Az óvodás gyermek szükségleteinek „térképe”

számú melléklet: A bátorító nevelés módszerei

1.      melléklet: Az óvodás gyermek szükségleteinek „térképe”

Az alábbi táblázatot egy gyermek jellemzőinek megismerése után lehet kitölteni. Abban segíti az óvodapedagógust, hogy egységbe rendezi a gyermek sajátos szükségleteit, annak megnyilvánulásait és az ahhoz megválasztható hatásrendszert.

2.      melléklet: A bátorító nevelés módszerei

• Te azokhoz tartozol, akik ezt meg tudják tenni
• Egy kísérlet nem árt. Ha valami nem sikerül, az nem bűn.
• Sok alkalmat és sikereket, kell biztosítani, nem túl magas mércével
• Minden valamennyire sikeres teljesítményt el kell ismerni
• A gyermeket olyannak kell elfogadni, amilyen, úgy és szeretni azért, hogy ő is tudja szeretni magát
• A gyermeknek bizonyos jogokat biztosítani kell.
• Jelezni, hogy a pedagógus bízik benne, olyannak fogadja el, amilyen, nem pedig olyannak, amilyennek lennie kellene

megbecsüli a gyermeket úgy, ahogy van

bizalmat mutat a gyermekkel szemben, ezáltal önbizalmat ad

hisz a gyermek képességeiben, elnyeri a bizalmát és erősíti az öntudatát

elismerést mutat a jó teljesítmény vagy az őszinte igyekvés esetén

felhasználja a többi gyermeket, hogy a gyermek fejlődését elősegítse,

a csoportot úgy tagolja, hogy minden gyermek megtalálja benne a maga helyét

a gyermek képességeinek fejlesztése kis lépésekben, a sikerek biztosításával

felismeri és a gyermek erős oldalaira, és kedvező adottságaira koncentrál

a gyermek érdeklődési területeire építi a tanulás folyamatát, ezzel előrehaladását gyorsítja.