Doroginé Thernesz Éva
gyakorlatvezető óvónő
ELTE-TÓFK Gyakorló Óvoda
Szomorú szeptember közepe. Hamarabb „szökött be” az ősz, mint ahogy illene.
Óvodánkban az ilyenkor megszokott élet zajlik. Az új kicsik lassan ”belerázódnak” az óvodás életbe. Egyre kevesebb a sírás, - már csak reggel anyának egy kicsit.
A „régiek” már visszarázódtak a hosszú nyaralások után. Hallgatóink is teljes létszámban kezdik utolsó évüket, izgatottan készülnek az előttük álló feladatokra.
Ebben az időszakban még szinte napi rendszerességgel megjelennek a tavalyi nagyok, az ISKOLÁSOK, mert hiányzik még az ovi családias melege, az óvó nénik megértő, elnéző, ölelő személye. Jönnek, hogy pár percre megmerítkezzenek a régi, biztonságos, szeretet-légkörben, erőt merítve a másnapi iskolai órákra.
Ugye nem kell magyarázni, hogy mit jelent ez nekünk, óvó néniknek – micsoda visszajelzés munkánk eredményéről! Mert szerencsére jönnek, jönnek a még régebbiek is, kapjuk a meghívókat ballagásra, esküvőre, és boldog telefonokat:
„Ugye leszel még 3 év múlva, mert itt a baba!” – kérdi volt óvodásom anyukája.
Ezek jelentenek valamit, nem is keveset! Ugye?
Egyik este cseng a telefon, és a nevem után érdeklődik, meghallom, ki keres, …18 év után. A SZABADOS BALÁZS. Csupa nagybetűvel, mert – bár tudjuk, hogy ilyen nem nagyon lehet, de azért előfordul – ő volt az óvoda kedvence. Kettőnk között pedig még egy nagyon szoros szeretet-kapcsolat is volt. Tehát ő volt a vonal másik végén. Bejelentkezett másnapra, bejön meglátogatni az óvodába, szétnézni, emlékezni, beszélgetni. Mert ugyan régen külföldön él, de az ovit nem tudta elfeledni.
Érthető, hogy izgatottan vártam a találkozást!
Pontosan érkezett, jött azzal a jól ismert hamiskás, griberlis, „szabados”- mosollyal.
Szinte ugyanaz a kisfiú, csak persze megemberesedve. Nem mertem nagyon elengedni magam, hiszen itt egy felnőtt férfi, akit már nem lehet úgy babusgatni. De most itt áll velem szemben, majd mellettem, itt, a mennyasszonyával, és mesél, mosolyog, nevetünk. Visszarepülünk abba a régi „kék-csoportba”, megjelennek a társak, eszünkbe jutnak a nevek, a barátok, és azok, akik valami érdekesebb, emlékezetesebb dolog miatt maradtak bennünk.
És mi, óvó nénik könnyes szemmel, s boldog mosollyal hallgatjuk, hogy milyen jó volt itt, - itt csak szép dolgok történtek, s milyen jó volt VELÜNK! Eddigi élete egyik legboldogabb időszaka volt az óvodai. Kell ennél több egy óvónői szívnek? – és rögtön ragyogó és felejthetetlen lesz ez a borongós idő!
Ma, amikor a minőségbiztosítás előtérbe került, vitatkozunk a miértekről, a hogyanokról és a mérésekről, de nekünk egyszerű óvó néniknek az ilyen apró visszajelzések mutatják, hogy jól dolgoztunk.
Körmöci Katalin:
„ Az óvoda már valóságos, véres élet.
Ami sebet ott kap valaki,
gyakran holtáig sem heveri ki.
S ha jó magot ültetünk bele,
Egész életében virágzik.”
A fenti cikk után mit mond nekem a minőség?
· Például azt, ha összefutok régi kollégákkal volt tanítványunk esküvőjén. Mert mindannyian tudjuk, hogy tanítványaink azokat a pedagógusokat hívják meg, akiket szeretnek, becsülnek, akikre szívesen emlékeznek.
· Jelenti azt is a minőség, ha azt hallom például, hogy a beszokó gyermek oly ragaszkodással követi az óvó nénit, hogy még a WC-re is elkíséri. Az ajtót résnyire nyitva kell hagynia, hogy bármikor megbizonyosodjon arról, hogy ott van bent az óvó néni. És persze beszélnie is kell, hogy hallhassa a hangját. Ő pedig ott áll az ajtó előtt, és azt várja, hogy az óvó néni kijöjjön.
· De azt is jelenti nekem, hogy elismerem, becsülöm Zsuzsa és Andi óvó nénik munkáját azért, mert Bálintka a befogadási időszak első hete végén azt mondja anyukájának, hogy ő még itt maradna egy kicsit játszani az oviban. Kicsit korán jött az anyuka.
· És jelenti azt is, hogy a bemutató-foglalkozáson, – amelyet a videofelvétel is bizonyít - Kata nénit át kell ölelnie Tamásnak, és sok puszit nyomva arcára meg kell kérdeznie:
-„Most is szeretsz Kata néni?
-„Igen, szeretlek ilyenkor is, amikor ilyen sok dolgom van.”
· Tovább elmélkedve, jelenti azt is, hogy békésen, csendben játszanak a gyerekek, abban a biztonságban, hogy bármelyik helyen, bármelyik játékeszközzel úgy játszhatnak, ahogy ők kívánják – és érdekes, hogy pont úgy játszanak, ahogy az, az óvó néninek, Margit és Jutka néninek is, és a gyerekeknek is jó. És ez - ráadásul - a gyermekek számára is teljes elmélyedést, örömöt okoz.
· És azt is jelenti, hogy van olyan csoport, ahová érdekes módon „csak jó gyerekeket iratnak be”, olyanokat, akik csendesek, nyugodtak, szeretettel beszélnek, mosoly ragyog az arcukon, ráadásul nem is indulatosak, mindig toleránsak társaikkal, érdeklődőek, nyitottak az újdonságok iránt.
Miért van ez így? Náluk miért JÓK a gyerekek, náluk miért csendesek, miért érdeklődőek, miért szeretetteljesek?
A minőség tőlünk ered, tőlünk, pedagógusoktól. A minőségnek a gyermekben kell megmutatkoznia akkor, amikor mint értéket mi bontjuk ki a gyermekben. Mert bennük, a gyermekekben szunnyad, és kibontani úgy eredményes, ha megtámogatunk minden olyat, ami az értékes megnyilvánulás felé mutat.
Azt már mindenki tudja, érzi, hogy az értékes cselekvés megvalósulása /megvalósítása mindig sokkal nehezebb, mint a kevésbé értékesé. Ahhoz energia, erőfeszítés kell, s dolgozni is kell érte, hogy maradandóan be tudjon épülni. Nem megy egyik napról a másikra, idő kell hozzá, és a nevelő számára igen fáradságos dolog, erőfeszítéssel jár. A rendszeres tolerancia, a szerető gondoskodás, a megértő bizalom, és a sugárzó jókedv, az öröm, a nyugalom magával hozza a jó gyerekeket.
Kétkedéseim vannak akkor, ha ennek a minőségi munkának az értékességét rövidtávon kell mérni, sőt még az ilyen rövid távú értékelés mentén ezzel kell bizonyítani egy óvoda munkájának minőségét. Én úgy érzem, hogy a minőség hosszú távon mérhető le, hosszú távon épül be, mert csak hosszú távon érhető tetten, és hosszú távon csalhatatlan.
Mert rövid távon, az elváráshoz való igazodás történhet akár félelemből is, vagy akár a hatalom érvényesítésének következményeként is, de lehet akár az attól való félelemtől is, hogy a felnőtt szeretetét, vagy a bizalmát elvesztheti.
Ha nem is 18 év távlatában, - mint ahogy a bevezető cikk mutatta - de legalább egy generáció befogadása és iskolába indítása során mérhető már az értékek beépülése, a minőségi munka.
De nagyon jól mérhető abban a griberlis kisfiúban, aki hosszú évek távlatában is szép emlékeket hordoz óvodájáról, s nem utolsó sorban életét alkotó módon vezeti külföldön is. Vagy akár azokon az egyszerűen pedagógusát szerető, elismerő fiatalokon, akik minden névnapra üdvözlőlapot küldenek tanítójuknak, vagy akik életük nagy eseményeit meg kívánják osztani volt óvónőjükkel, - már tükröződik a minőségi munka.
Vagyis, kin mérhető le a minőségi munka?
Egyértelmű, hogy a gyermekeken, a jövő nemzedéken, akik továbbviszik azt, amit mi értékként átadunk / kibontunk / elkezdünk kibontani, s így magatartásukat is ennek mentén irányítják majdan – előbb utóbb, s ezzel egyetértve továbbadják saját szociális közegükbe.
De hogyan mérhető le a minőségi munka a gyermekeken, a jövő nemzedéken?
Könnyű a válasz, szinte kínálja magát az előző példák következményeként.
Tehát azokkal a megnyilvánulásokkal mérhető, amit saját maga a gyermek önként, teljes természetességgel szór szét környezetében, - azon lemérhető, sőt azon mérhető le a legjobban a minőségi munka. Direkten, teljesítéscentrikusan mért eredmények csak tévesek lehetnek, nem informálhatnak valós helyzetképről.
Sőt. Nem mindenki azonos szinten kell, hogy a minőségi munka eredményét kimutassa, hanem minden gyermek saját magához képest, a neki legmagasabb és legmegfelelőbb értéket kell, hogy hordozza, akkor az lesz majd a leginkább minőségi munka.
De nagy gondban van a minőségbiztosítás! Hiszen ez a fajta minőség közvetlenül nem, vagy csak nehezen mérhető le, így az egyes intézményekről sem mondható ki, hogy azok közül melyik végez minőségi munkát.
Ha az óvodai nevelés célja adatokba beszorítható lenne, akkor talán a minőségi munka teljesülése is dokumentálható lenne adatokkal, hiszen adatokkal lehetne bizonyítani, hogy mely óvoda, milyen adatok mentén ítélhető meg jobb, kevésbé jó, vagy gyenge minőségűnek.
A minőségi munka azonban nem ilyen egyértelmű. Hiszen:
- soha nem látszik, sohasem mutatja ki magát egyik napról a másikra,
- a felszínes munka soha nem lehet minőségi, bárhogy is rövid távon jelentkezik, kimutatható, jól látszik, de nem biztos, hogy működik hosszú távon is,
- a kényszerrel átszőtt, utasítások mentén elvégzett feladat- és utasításözön eredménye az unalom vagy a dresszúra, a gyors, félelemtől vezérelt behódolás – de soha nem válik alkotó, szabad tevékenységgé, sohasem válik rendszeresen működővé, így sohasem mondható ki róla, hogy az minőségi munka eredménye lenne,
- a gyors eredmények általában látszateredmények, gyors megelégedettséget szülnek, ezáltal kellemesek a pedagógusnak, így erre törekszik munkájának minősége a tartós értékeket rendszeresen mellőzni fogja – nem válik minőségi munkává,
- a minőségi munka pedagógust erőfeszítésre sarkallja, hiszen tudvalévő, hogy az értékeset nem adja könnyen a természet.
A minőségi munkát végez az a pedagógus például:
- aki a reggel befogadott gyermek elé megy, szerető öleléssel köszönti, bevezeti a játszó társai közé, vagy babusgatva feloldja szomorú hangulatát;
- akiknek a gyermek a fontos, az ő érdekei és az ő szükségletei, nem a tananyag elvégzése, a foglalkozás maximum 30 percének megtartása;
- aki érdeklődő tekintettel hallgatja a mesélő gyermeket – és tényleg érdekli az, hogy mi történt kis óvodásával a hét végén;
- aki mindig, minden gyermeket és szülejét szívesen meghallgatja;
- akinek nem az a fontos, hogy ki az erősebb, ki győz, hogy elérje azt, hogy utasítását mindenáron végrehajtsa a gyermek –, hanem az a fontos, hogy majdan sikerüljön annak az értékes tulajdonságnak úgy kialakulni a gyermekben, hogy az által magatartását az egyes szituációkban irányítani legyen képes;
- aki fáradhatatlan, bevonható a gyermekek által végzett tevékenységekbe, mindig segítségre, együttjátszásra, babusgatásra kész, nem az, aki elküldi a gyermeket, hogy játsszon, foglalja el magát, vagy netán az, aki azt hangsúlyozza, hogy valami rendeset játsszon. És folytathatnám a sort tovább.
· olyan feladathelyzetben, hogy összeterelték több csoportból az iskolába menőket, feladatlapos munkát adtak, majd egyéni beszélgetéssel mérték fel tudásukat, így próbáltak következtetni az iskolára való alkalmasságukra, és ebből az eredményből pedig a pedagógiai munka minőségére következtettek;
· vagy az óvodapedagógusi munkát elemi tevékenységekre bontva írásban dokumentálva próbálják kimutatni az egyes tevékenységelemek minőségét, miközben olyan fáradságos adminisztratív munkát kénytelenek végezni, ami által a gyermekekkel való foglalkozás erőtlenné, kedveszegetté, fásulttá válik, hiszen kiszívja, elszívja az erőt éppen attól, amire életre hívódott;
· vagy … és sorolhatnám a minőségi munka ilyen-olyan felmérését, kimutatásának módját.
· hogy az óvoda a valóságban is időt tud szánni a gyermek testi-lelki szükségleteinek kielégítésére,
· hogy a gyermekek megelégedett, boldog gyermekkorukat tudják tölteni olyan óvodapedagógusokkal, akik teljes figyelmüket, teljes odafordulásukat nekik tudják szentelni, fáradtság nélkül, teljes szeretettel, elmélyedéssel. Ne felejtsük el sokuknak ez az első szociális közeg, amelybe bekerülnek.
„ Tudod-e, hogy a kezdet a legfontosabb, általában is,
de különösen a fiatal és zsenge lényeknél?
Hiszen leginkább ilyenkor lehet őket formálni,
s ilyenkor vésődik beléjük az a forma,
amelyet bennük kialakítani akarunk.”
Nem mindegy tehát, hogy az elvetett magot hogyan gondozzuk majd három éven keresztül, minőségi gondozó munka alapján bontakozik ki a gyermeki élet, értékes lesz-e vagy sem. Csakhogy a minőség igazán, majd a harmadik év végén mutatja meg magát.
Budapest, 2002. 02. 05. Körmöci Katalin, ELTE-TÓFK, Neveléstudományi Tanszék, adjunktus