Egy óvodai példa a személyes bánásmódról
Bemutató délelőtt volt. Kétcsoportnyi hallgató leste és jegyzetelte a bemutatást végző, Éva óvónő tevékenységeit. Alig volt hiányzó a gyermekcsoportban.
P. szintén ott volt, akiről mi tudjuk, hogy a befogadás időszaka erősen elhúzódik nála. Testvére és ő is gyermekotthonból kerültek az örökbefogadó szülőkhöz. P. életében az anya hiánya mély nyomokat hagyott. Még kevés ideje van az örökbefogadó szülők szeretetet adó környezetében, így biztonságérzete labilis. E szükségletét az állandó testi, fizikai-lelki kapcsolat biztosításával igényli, hogy kielégítsék. Erről viselkedése tanúskodik:
cumizás, „csicsijének” gyűrögetése, a szeretett személy – az óvónő - állandó követése, átölelése, a bele való kapaszkodás oly mértéke, ami az óvónő mozgását is gátolja a csoportban. Éva nénit már szívébe zárta, hiszen már szívesen marad az óvodában. El azonban nem távolodik tőle. Neki beszél, neki mesél, őt ölelgeti, akinek rá kell néznie, ölbe kell ültetnie…, a szeretet nyilvánvaló jeleit kell tudatnia vele. Ilyenkor egy-egy percre el tud távolodni tőle azért, hogy majd újra és újra hiányát érezve, újra kikövetelje szükségletének kielégítését.
Ezen a napon, a bemutatón, Éva néninek minden gyermekre is, a tevékenységre is, és őreá is még inkább figyelnie kellett. P. erős késztetést érzett, hogy elvonja Éva néni figyelmét a többiekről, és biztosítsa a teljes odafordulást önmagára. Érezhető volt labilitása, amit a szokatlan tömeg, és a sok-sok elvonó inger csak még inkább erősített. Ezért, először beült az ölébe, majd amikor az óvónő más gyerekekkel is beszélgetett, két kis kezébe fogta arcát, magához húzta, és neki beszélve, szinte kényszerítette, hogy reá nézzen. Éva néni nézése, szavai megnyugtatták teljes elfogadásáról, majd folytatódott a közös tevékenység. P. újra és újra biztosítékot igényelt. Beült az óvónő lába közé, majd két cipőjét távolabbra igazítva csicsijével megágyazott a szőnyegen az óvónő lába közé, és fejecskéjét ráhelyezte. Éva néni keze megsimogatta, s elfogadó szeretetének eme kinyilvánítása rövid időre – egy-két másodpercre békét hozott P. számára.
„Arra vágyom, hogy szeressenek, tehát megpróbálom a szeretetet kierőszakolni.”
(Dr. Bánki M Csaba)
„ A gyermek fejlődésére nézve legkisebb korától fogva döntő fontosságú, hogy érezze, nemcsak hogy szeretik, hanem olyannak szeretik, amilyen.”
Újra és újra elkezdődött a szeretet kimutatásának kikényszerítése. Amit pici korában is hiányolt, és nem kapott meg, azt most újra és újra addig kell bizonyítani számára minden általa elfogadott személynek, ameddig biztonságérzetét meg nem szerzi. Ezért az óvónő változatos módon adta tudtára, mutatta ki szeretetének, elfogadásának, megértésének jeleit. A bemutató eseményeinek lehetőségeibe ágyazva, hol simogatással, hol ölbe ültetéssel, hol átölelte, hol puszi adott fejecskéje búbjára, hol hozzá fordulva, neki mondva a meserészletet, hol tőle kérdezve, hol neki válaszolva, hol kérdését megismételve a gyermekeknek megkínálva a válaszadást….
Közben a bemutató eseményei pörögtek, és minden gyermek természetesnek vette ezt a bánásmódot. Ők a bemutató érdekességeire koncentráltak, hiszen intellektuális igényeiket elégíthették ki, miközben kis társuk a biztonság és a szeretet égető szükségét követelte.
„ A nem szeretett gyermek sebe igen sok esetben az élet végéig fáj,
sőt a következő nemzedék is szenved miatta,….
újból megismétlődik és nemzedékek életét keserítheti meg.”
Elérzékenyülés könnyei jelennek meg még mindig a szememben, ahogy emlékezem erre a jelenetre. A bemutató igazi bemutató volt, az elfogadás, a szeretet az igazi óvónői munkáról. Arról, hogy hogyan -
„Legyen az óvoda szociális anyaöl a gyermek számára, ahol a gyermeket megilleti a:
szeretet, tisztelet, megbecsülés, elismerés, bizalom
barátságosság, derű, béke, nyugalom, kiegyensúlyozottság, harmónia
A bemutató után következő hallgatói gyakorlati tevékenységek a hallgatók egyetértéséről, a látottak befogadásról és az azonosulásról tanúskodtak. P. is elfogadta mindegyik hallgatót, hiszen ők is úgy fordultak hozzá, ahogy látták a bemutatón, ahogy P-nek erre igénye volt. Azokon a napokon, amikor ők foglalkoztak, már őket követte, tőlük követelte szeretetük kimutatását. Ez azt mutatja, hogy kötődései egyre több személy felé terjedtek ki, ezzel annak jelei váltak láthatóvá, hogy élete megnyílt, szociális kapcsolatai szélesednek – igaz még a felnőttek biztonságot adó személyei felé, de azok majd át fognak terjedni a társakra is.
Fontosnak érzem megjegyezni az alábbiakat e példa árnyékában.
A szeretet a legfontosabb szükséglet, mégpedig azért, mert a szeretet hiánya hosszú időn át tartó, sóvárgó szükségletet alakít ki a gyermekben. A gyermeki személyiség ilyenkor nem lesz érdekelt a későbbi fejlődési fázisok problémáiban és feladataiban, mert állandóan a kielégítetlen ingerszükségletet keresi. Ez azért nagyon fontos tényező, mert a fejlődés fázisváltásai úgy következnek be, hogy az adott fázis ingerszükségletei halványulnak a kielégítés következtében, és az érdeklődés a következő szakasz feladatai, problémái felé irányul.
Ha a gyermek nem kap elég szeretetet, ez kielégíthetetlen szükségletként jelentkezik nála, és ennek keresése elvonja minden energiáját a fejlődéstől, megakadályozza abban, sőt visszavetheti fejlődésében.
A tervezett és várt gyermekeknek sokkal több az esélyük arra, hogy már a méhen belüli élet idején és később is jobb életperspektívái legyenek azokkal szemben, akiket nem terveztek és nem vártak.
„ Csak az tudja szeretni önmagát, akit szeretnek,
és később csak az tud szeretni másokat, aki szereti önmagát.”
Végezetül szeretném elmondani azt, hogy engem mi miben erősített meg Éva gyakorlatvezetői eddigi munkája során:
- Nem a „beszokós” gyereket kell fogadni reggelente, hanem a szülőt, aki hozza őt. Mert az a gyermek, aki látja, hogy szüleivel milyen jó viszonyban van az óvónő, milyen jól beszélget anyuka, apuka, óvó néni, jókedvűek, és mosolygósak, az a gyermek szívesebben marad addig az óvó nénivel, amíg anyuka és apuka a dolgozóba van.
- Továbbá tudatosodott bennem, hogy a szülőkkel való jó kapcsolat milyen időigényes. Bármikor, amikor hozzák a gyermeket, időt kell szakítani arra, hogy az éjszakai, a reggeli történéseket, gondokat megtudja az óvónő. Ennek tudata a gyermek egész napi testi-lelki komfortérzetére rányomja a bélyegét, hiszen ha az óvónő tudja, ismeri ezeket, akkor bánásmódját elfogadóan ehhez tudja igazítja.
- Továbbá gyakorlati példát láttam arra, Évától, hogy a nyugalom meleg puha érzése milyen békét áraszt. Ez a béke beleépül minden gyermekbe, napi tevékenységébe, és beleépül a hallgatók személyiségébe. Ezért lehet az, hogy itt a gyermek a fontos, és az ő gondolatainak, kívánságának, gondjainak mindig elegendő – a gyermek számára elegendő - idő és törődés jut;
- Valamint azt is, hogy a szakmai átalakulás, az alapprogram kihívása, és annak szakmai megfelelése, tudatos szakmai megfelelni akarás, önképzés, önelemzés, gyermekismeret, és nem utolsó sorban gazdag, igényes lelki élet eredménye;
- Valamint azt is, hogy a minta, amit a gyakorlatvezető óvónő egész lénye, viselkedése, beszéde, tettei, mimikája, gesztusai sugallnak, az sokkal fontosabb, mint egy jól megszerkesztett előadás az óvónő személyiségéről.
Az ilyen óvónő nem tud lemaradni a főiskola közelmúltban elfogadott nagyjai mögött? – mert magas színvonalon képes megvalósítani a múlt tanításait, a jelen kihívásait, és a jövő reményeit. Tudja egyeztetni, megalkotni és átadni azt a leolvashatót és lemintázhatót, ami kellően szemléletes, vonzó, megdobogtat, és azt, akiről ezt érdemes kijelenteni:
Ezt szeretném szívesen követni,
mert az ilyen óvó néninek szeretném én is adni a gyermekem.
A fenti gyakorlatvezetői példa csak egy a gyakorló óvodában átélt élményeim közül. Azokat is tudatni kell, de azt egy másik alkalommal.
Budapest, 2001. 08. 28. Körmöci Katalin ELTE-TÓFK gyakorlatvezető oktató, Neveléstudományi Tanszék